Tisztelt Gazdálkodók !


  A Kunszentmiklós székelyű, ÖKO-JUH Állattenyésztő és Feldolgozó KFT egy tájékozató levelet tette közzé, azzal a céllal, hogy a tervezett vágóhídi beruházásához szükséges pénzügyi forrásokat, a működtetéshez szükséges alapanyagot elő tudja teremteni. A KFT tájékoztatása szerint , nyertes pályázattal rendelkezik, melynek összege azonban lényegesen elmarad a szükségestől. A tájékoztatás alapján az is érezhető, hogy a majdan megvalósuló üzem , kellő mértékű likviditást sem tud produkálni, ezért is készpénz hitel ill. áruhitel igénybevételére is szüksége lehet. Ennek érdekében invitálja a juh tartó gazdákat az aktív részvételre, akár pü-i fedezet biztosításával, akár alapanyaggal. Ennek fedezetére az üzem tulajdonjogát ajánlja fel. Ez a megoldás csírájában hasonlít az Európában megszokott , és jól működő szövetkezeti modellre, aminek működőképességét a sok éves európai gyakorlat is bizonyítja./megjegyzés: teljesen más előzményekkel és körülmények között/. A KFT a program részleteiről, és az együttgondolkodásról egy viszonylag szűk körű résztvevővel tájékoztatást tartott. Az alábbiakban az erre közzétett levelükből adok közre részleteket.
  Az ÖKO-JUH KFT. több éves előkészítés után rövidesen megkezdi az országban egyedülálló juh-vágóhíd és feldolgozó üzemének kivitelezési munkálatait. Az üzem üzleti tervében évente mintegy 140 ezer db bárány levágása és feldolgozása szerepel, de természetesen felnőtt juhok, illetve 350 kg-ig borjak vágását és feldolgozását is képesek leszünk elvégezni.
Miért egyedül álló ez a beruházás?
  - mert az előbb leírt kapacitással, speciálisan erre a tevékenységre készült üzem ma nincs az országban, a meglévő régi üzemeinket   (Hortobágy, Baj) olasz „befektetők” megvásárolták, majd azonnal be is zárták.
  - mert az üzem tulajdonosai a magyarországi juhtartók lehetnek.
  - mert előállított bárányainkat nem élő állatként, feldolgozatlanul, hanem hozzáadott értéket teremtve, feldolgozva kívánjuk értékesíteni.
Társaságunk küldetése a fent leírtak megvalósítása.
  Ennek érdekében 2008 novemberében létre hoztuk az ÖKO-JUH KFT-t. Tagjaink sorában önkormányzatok, juhtartók, és a kezdeményezésben fantáziát látó magánszemélyek voltak és vannak jelenleg is. A nevünkben lévő „öko” szót, egyfajta jelzésnek szántuk, mivel az ökológiai és az „egészséges” termékek iránt világszerte fokozódik a kereslet. A magyar bárány, ill. bárányhús ebbe a kategóriába tartozik. A tradicionális termelők mellé, már középtávon is szeretnénk minél több bio termelőt is integrálni, ezzel az ökológiai termelés kultúráját is szeretnénk terjeszteni. Természetesen még jó ideig a hagyományosan tartott állatok vágása és feldolgozása fogja képezni üzemünk fő profilját.
Hosszú pályázati folyamat eredményeként elnyertünk 411 millió Ft uniós pályázati forrást, viszont az üzem beruházási költsége 1 milliárd 50 millió forint. A két szám között láthatóan mintegy 650 millió forint különbség van, ezért ismét egy hosszú periódus következett cégünk életében, mikor a bankhitel hozzárendelése miatt kilincseltünk pénzintézetekhez. Sajnos jelenleg a szokványos banki finanszíroztatás lehetetlen, a kereskedelmi bankok gyakorlatilag teljesen elutasítóak.
Kezdeményezésünket a fejlesztéseket koordináló regionális szervezetek felkarolták, hiszen mind a munkahelyteremtés, mind a juh ágazat fejlesztése okán, mind összegszerűségében a térségben és országosan is egyedülálló beruházásról van szó. Mindezeken túl, illeszkedik abba a kormányzati stratégiába, amely a hazai feldolgozókat, kis és közepes üzemeket, a magas
hozzáadott értéket megjelenítő termékek előállítóit preferálja.
Ennek eredményeként nagy valószínűséggel a Magyar Fejlesztési Bank, valamint a Széchenyi Bank partnereként tudjuk megvalósítani céljainkat.
A bankok alaposan górcső alá vették a potenciális piacainkat, amelyekről megállapították, hogy vételi szándéknyilatkozatokkal alátámasztva rendelkezésünkre fog állni orosz, skandináv, német, muszlim valamint olasz piaci lehetőség is.
Az üzem folyamatos működtetése érdekében szükségünk lesz alapanyag beszállítókra is, azonban mi szeretnénk ennél többet ajánlani potenciális partnereinknek.
Szeretnénk a juhtartó gazdálkodókat tagjaink sorában tudni, a célokat közösen megjelölni, az ezzel megnyíló új lehetőségeket közösen kiaknázni. Szeretnénk, ha az üzemünk döntően termelői tulajdonban lenne. Erre remek nyugat-európai minták vannak, melyek tapasztalatait fel is tudjuk használni.
Tisztelt érintett Gazdálkodók !
A fenti kezdeményezés, reményteljesnek látszik, viszont a közre adott tájékoztatás sok bizonytalan elemet tartalmaz, sok olyan ismeretlen tényezőt, mely adott esetben, jó vagy rossz irányba befolyásolhatja az üzem működését. Mindenesetre a lehetőséggel ajánlatos foglalkozni, már csak azért is mert igény van rá, az elnyert pályázati pénzt pedig nem szabad veszni hagyni. Mivel a vágóhíd meghatározott súlyú növendék marha vágását is ehetővé tenné, ez is egy forrás lehetne.
Minden esetre ajánlom minden érdekelt figyelmébe a programot, legalább gondolkodás, érdeklődés szintjén.
forrás :ÖKO-JUH KFT
Móricgát 2012-07-05                                   

   Sebestyén János   GISZ Tanácsadó
        Magyar Agrárkamara

Kalendárium

<< Március 2024 >> 
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031